2011.12.10.
Tisztelt Utasaink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Mikulásvonat® járatai menetrend szerint közlekednek. Bizonyára hallottak róla, hogy december 10-én reggel pár perccel 9 előtt egy telefonos bombafenyegetés érkezett a LÁEV Lillafüredi forgalmi irodájába. Az érintett járatot biztonsági okokból törölnünk kellett. A rendőrség szakemberei átvizsgálták a szerelvényeket, a teljes sínpályát, az épületeket, és a Mesebirodalmat is, ahol mindent rendben találtak, így engedélyezték a programsorozat folytatását.

A rendezvény záró napja továbbra is 2011. december 13.

Azok akik a 2011. december 10-én, 9:00-as, kényszerűen törölt járatra váltottak jegyet és nem tudtak a 12:50-es pótvonaton utazni, a jegyüket visszaválthatják a Miskolc, Dorottya úti jegyirodánkban (nyitvatartási időben) a jegyek ellenében.

Bármilyen kérdés esetén a megadott elérhetőségeken készséggel állunk rendelkezésükre.


Köszönjük a megértésüket!



2011.11.09.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a "Diósgyőrért" Közhasznú Alapítvány 2011-ben immáron 9. alkalommal indítja útjára az Északerdő Zrt-vel együttműködésben a Diósgyőri Mikulásvonat®ot. A 2006. évben Miskolc városa által Nívódíjjal elismert rendezvényen 2011. november 24. (csütörtök) és december 13. (kedd) között napi 2 - 4 vonattal (lásd a külön menetrendet), összesen 66 alkalommal szállítjuk a Lillafüredi Kisvasút Miskolc, Dorottya utcai végállomásáról a gyermekeket a Mikulás Lillafüredi Mesebirodalmába, ahol egy exkluzív interaktív mesejáték keretében a Mikulással is találkozhatnak a kicsik. A rendezvény népszerűségét talán a résztvevők száma mutatja legjobban, évről évre 16-17.000 fő vesz részt a programon. A Mikulásvonat® sikeréről a szervezést végző szorgos manók mellett gondosan kiválasztott szereplők, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút dolgozói, miskolci középiskolák, illetve több, mint 80 intézmény és gazdálkodó szervezet valamint számos önkéntes gondoskodik.

A csoportos (20 fő felett, kizárólag telefonon vagy személyesen) jegyértékesítés mellett immáron egyéni utasaink foglalásait is várjuk online a jegyértékesítés menüpont alatt, míg személyesen a feltüntetett nyitvatartási időben a Miskolc, Dorottya út 1. szám alatti jegyirodánkban (LÁEV végállomás).


A fadíszítő verseny díjazásában partnereink a Miskolci játszóházak:



Cifra Palota Játszóház


Maugli Dzsungele Játszóház


Mini-Manó Játszóház



A Mikulásvonat® nem egy hétköznapi utazást jelent a kisvasúton, hanem egy felejthetetlen élményt a gyermekek számára a Mikulás meseszép, varázslatos világában. A kívül-belül feldíszített, este kivilágított vonaton minden kocsiban jelmezbe öltözött szereplők várják a gyermekeket, akik az utazás alatt - játékos formában - felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra. Lillafüreden a "Mesebirodalom" kapujánál maga a Mikulás várja a kicsiket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy interaktív mesejátékba vonják be őket a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban. Idén, a korábbi évek mesejátékainak szereplői közül, újra találkozhatunk a 100 Holdas Pagony (Micimackó, Füles, Malacka, Tigris) lakóival, de velünk tart Süsü, a sárkány és tiszteletét teszi az erdő orvosa, Doktor Bubó is. A Mesebirodalom már jól ismert lakói mellett Aprajafalva népével, a Hupikék Törpikékkel, így Törpapával, Törpillával, Okoskával, Tréfivel és a gonosz Hókuszpókkal is találkozhatnak a gyerekek. Az egy órás játék végén a zenélő kincses ládából minden gyermek megkaphatja a várva várt Mikuláscsomagot, majd a krampuszokkal együtt visszautaznak Miskolcra. A program időtartama utazással együtt kb. 2 óra 15 perc.